Volt már, hogy egy megbeszélésen elmondtad az ötletedet, de csak akkor figyeltek fel rá, amikor valaki más megismételte?
Álltál már úgy mások előtt, hogy pontosan tudtad, mit szeretnél mondani, mégis remegett a hangod, és alig vártad, hogy túl legyél rajta?
Szerettél volna már határozottan nemet mondani egy újabb feladatra, de végül azon kaptad magad, hogy magyarázkodsz - vagy megint elvállalod?
Kértél már valamit a párodtól, amit ő számonkérésnek hallott, pedig te csak segítséget szerettél volna?
Egy tárgyaláson, prezentáción vagy nehéz beszélgetésben sokat készülünk arra, mit fogunk mondani. Arra jóval kevesebb figyelem jut, hogyan szólalunk meg. Pedig a tempónk, a hangsúlyaink, a csendjeink, a hangszínünk és a testbeszédünk is alakítják, hogy a másik mit hall ki a mondatainkból. Ugyanaz a kérés hangozhat bizonytalannak, együttműködőnek vagy számonkérőnek.
Palya Bea, az énekes-dalszerzőként ismert előadó ezúttal munkájának egy másik oldalát mutatja meg. Négy évtized színpadi tapasztalatával és az Énekeld magad szabaddá módszer alapítójaként arról mesél és ad közvetlen tapasztalatot, hogyan függ össze a hangunk, a testi jelenlétünk és az, ahogyan másokhoz kapcsolódunk. A színpadon egy egész terem figyelmét kell megtartania; a tanításban abban segít, hogy mások is megtalálják és bátrabban használják a saját hangjukat.
Előadásunk SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhető.
A visszajelzésedet rögzítettük.
Ezek az előadások is érdekelhetnek:
Mérő László: Az érzelmek logikája / STREAMING

Pogátsa Zoltán előadása online!

Mérő László: A pénz kettős természete / STREAMING

Pogátsa Zoltán: Alapjövedelem előnyei / STREAMING

Pogátsa Zoltán: A költségvetési Deficit Mítosz / STREAMING