array(15) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " ["videos"]=> array(16) { [0]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(28) "Vállalkozónak születtem? " ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659747861" ["src_video"]=> string(17) "/videos/611631177" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2921) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László - Lang András: Vállalkozónak születtem?" web streaming előadását!

“Ez az egyik kedvenc előadásom – az ELTE Gazdaságpszichológiai tanszékén szoktam tanítani.
Most felfrissítettem, aktualizáltam az anyagot a mai kornak megfelelően.
Ajánlom mindenkinek, aki valaha is eljátszott a gondolattal, hogy vállalkozásba fogjon – csak az igazán nagy ötlet hiányzott.
Az igazi különlegesség benne, hogy most Lang András – a PEST EST – EST MÉDIA alapítójának – történetével is megismerkedhetünk, felismerhetjük benne a kezdő vállalkozásokra jellemző akadályokat, kezdeti sikereket és a nagy kérdésekre adott válaszokat…”- Dr. Mérő László

„Mit tanuljak ahhoz, hogy sikeres legyek az életben?”

Erre a nehezen megválaszolható kérdésre két nagyon különböző szemszögből is megkísérlünk választ adni – Dr. Mérő László az elmélet oldaláról, Lang András pedig nagyon is gyakorlati tapasztalata alapján avat be minket.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(23) "vallalkozonak-szulettem" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(76) "1643614915_mero_laszlo_lang_andras_vallalkozonak_szulettem_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(3) "-42" ["ogg_title"]=> string(71) "Mérő László - Lang András: Vállalkozónak születtem? / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(78) "1643634921_mero_laszlo_lang_andras_vallalkozonak_szulettem_streaming_tsu45.jpg" ["ogg_description"]=> string(99) "Nézd velünk "Mérő László - Lang András: Vállalkozónak születtem?" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [1]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "2" ["name"]=> string(17) "A vágy logikája" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659658216" ["src_video"]=> string(17) "/videos/708182470" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2616) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: A vágy logikája" web streaming előadását!

A vágy titokzatos logikáját a legjobban a játékelmélet segítségével érthetjük meg – ez a váratlanul sokoldalúnak bizonyult elmélet nemcsak a gazdasági és a biológiai egyensúly létrejöttét magyarázta meg, hanem a lelki egyensúly természetéről is meglepően sokat feltárt.

Luis Bunuel, a filmrendező egyik híres filmjének címe: A vágy titokzatos tárgya.
Ebben a filmben a főszereplőt két színésznő játssza, az egyik jelenetben az egyik, a másikban a másik jelenik meg.
Miért kellett a nagy filmrendezőnek két, egymásra még csak nem is nagyon hasonlító nőt alkalmaznia, hogy megjelenítse a főszereplő férfi vágyainak tárgyát, miért nem volt elég neki egy sokoldalú színésznő?

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(15) "a-vagy-logikaja" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(47) "1642406437_mero_laszlo_a_vagy_logikaja_tsu3.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(2) "23" ["ogg_title"]=> string(46) "Mérő László: A vágy logikája / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(58) "1643829550_mero_laszlo_a_vagy_logikaja_streaming_tsu45.jpg" ["ogg_description"]=> string(74) "Nézd velünk "Mérő László: A vágy logikája" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [2]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "3" ["name"]=> string(14) "Az élő pénz" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659744796" ["src_video"]=> string(17) "/videos/373315516" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2676) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Az élő pénz" web streaming előadását!

Miért olyan nagy hatalmú a globális tőke?
Veszélyes-e a globalizáció?
A “gyengébbnek” ki kell halnia? Vagy van számára más út is?

“Az élőlény fehérjékből felépülő, komplex szervezet – hogyan lehet akkor élő a pénz? Ugyanúgy, ahogyan a gének, amelyek önmagukban nem élők, mégis meghatározzák, miképpen szerződjenek a fehérjék élő szervezetekké. A pénznek, pontosabban a tőkének ugyanolyan formában van köze az élethez, mint a géneknek, mivel gazdasági élőlényeket, azaz vállalkozásokat hoz létre. A gén a biológiai élet elképesztően sokféle variációját, a tőke pedig elképesztően sokféle gazdasági vállalkozást képes létrehozni.” – Mérő László

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(11) "az-elo-penz" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(52) "1643100492_mero_laszlo_az_elo_penz_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(3) "-46" ["ogg_title"]=> string(43) "Mérő László: Az élő pénz / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(53) "1644246438_mero_laszlo_az_elo_penz_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(71) "Nézd velünk "Mérő László: Az élő pénz" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [3]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "4" ["name"]=> string(30) "Az elvek csapodár természete" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659288457" ["src_video"]=> string(17) "/videos/659297941" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2101) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Az elvek csapodár természete" web streaming előadását!

Létezik-e olyan elvszilárdság, mely egy életen át megdönthetetlen? Vajon akkor tesszük-e jól, ha makacsul ragaszkodunk elveinkhez, vagy ellenkezőleg, épp a betartásukban gyakorlott rugalmasság a nyerő?
És ha így van, egyáltalán van-e értelme elveket fabrikálni?
Hogyan lelhetjük meg a tökéletes egyensúlyt érzelmeink és elveink közt, egyáltalán létezik-e olyan?

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(28) "az-elvek-csapodar-termeszete" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(69) "1642925940_mero_laszlo_az_elvek_csapodar_termeszete_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(2) "-8" ["ogg_title"]=> string(59) "Mérő László: Az elvek csapodár természete / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(70) "1644244571_mero_laszlo_az_elvek_csapodar_termeszete_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(87) "Nézd velünk "Mérő László: Az elvek csapodár természete" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [4]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "5" ["name"]=> string(57) "“Ami izgalomba hoz és izgalomban tart” – Játékok" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/666747565" ["src_video"]=> string(17) "/videos/524218351" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(1933) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Játékok" web streaming előadását!

MITŐL JÓ EGY JÁTÉK?
A válaszom ugyanaz, mint arra a kérdésre, hogy mitől szexi egy nő? Az sem centiken vagy kilókon múlik… hanem egyetlenegyen: akkor az (a nő is, a játék is), ha izgalomba hoz és izgalomban tart. Kicsit tudományosabban: ha metastabil. – Dr. Mérő László

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(7) "jatekok" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(49) "1642421883_mero_laszlo_jatekok_streaming_tsu2.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(80) "Mérő László: "Ami izgalomba hoz és izgalomban tart" - Játékok / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(49) "1644142262_mero_laszlo_jatekok_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(66) "Nézd velünk "Mérő László: Játékok" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [5]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "6" ["name"]=> string(22) "Az érzelmek logikája" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659747212" ["src_video"]=> string(17) "/videos/538282146" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2484) "
!!!!!!! Próbáld ki STREAMING felületünket egy szuper előadással!
Nézd meg most ingyen Mérő László: Az érzelmek logikája előadását! !!!!
A megtekintéshez szükséges kód: erzelmek123
Kód beváltása a ITT! KATTINTS!

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/

AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

“A pszichológiai kutatások bő fél évszázadon át elkerülték az érzelmeket, mert nem látszott, miképpen lehet ezeket kutatni. Az utóbbi 25-30 évben azonban sikerült erre érdemi eszközöket találni, és a kutatások meglepő eredményekkel jártak. Kiderült, hogy még a leginkább racionális, logikus gondolkodásban is alapvető szerepet játszanak az érzelmek.” - Dr. Mérő László

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(20) "az-erzelmek-logikaja" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(62) "1642438175_mero_laszlo_az_erzelmek_logikaja_streaming_tsu2.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(3) "100" ["ogg_title"]=> string(51) "Mérő László: Az érzelmek logikája / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(62) "1644217666_mero_laszlo_az_erzelmek-logikaja_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(79) "Nézd velünk "Mérő László: Az érzelmek logikája" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [6]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "7" ["name"]=> string(19) "Az ész segédigéi" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659306686" ["src_video"]=> string(17) "/videos/485917073" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2540) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Az ész segédigéi" web streaming előadását!

A tudomány a világ bonyolultságából, komplexitásából csak nagyon szűk szeleteket tud megragadni.
Milyen speciális eszközöket fejlesztett még ki az ember ahhoz, hogy megismerje a világot és benne önmagát, és melyiknek mik a korlátai?
Mérő részletesen ismerteti a misztika, a művészet, a mágia és a hit szerepét a világunk megértésében. Emellett még beszél három olyan megismerési keretről is, amelyek a jövőben
csatlakozhatnak ezekhez.
A parapszichológia, a mesterséges intelligencia és a termékeny nemtudás – mind más és más okból jönnek szóba.

Mérő László legújabb könyvének előadás változata.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÉTIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(16) "az-esz-segedigei" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(57) "1642697661_mero_laszlo_az_esz_segedigei_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(2) "-6" ["ogg_title"]=> string(48) "Mérő László: Az ész segédigéi / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(59) "1643643030_mero_laszlo_az_esz_segedigei_streaming_tsu45.jpg" ["ogg_description"]=> string(76) "Nézd velünk "Mérő László: Az ész segédigéi" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [7]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "8" ["name"]=> string(22) "A válság dinamikája" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659740829" ["src_video"]=> string(17) "/videos/538271881" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(3240) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: A válság dinamikája" web streaming előadását!

"A fejlődés és a válság egy tőről fakad.

Matematikai tény, hogy amennyiben működnek azok a tényezők, amelyek a folyamatos technikai és szellemi fejlődést eredményezik, akkor ezek időnként óhatatlanul válságokhoz is vezetnek. Ez az egyéni válságokra (betegség, munkahelyi, kapcsolati krízis, stb.) ugyanúgy érvényes, mint a társadalmi válságokra (tőzsdei buborékok kipukkadása, járványok, háborúk, sáskajárás, szárazság, stb.)
A világirodalom tanulsága szerint tragédiához vezet, ha egy társadalmi problémára egyéni megoldásokat keresünk. Ugyanakkor a biológia és a pszichológia tanulsága szerint az adaptívnak bizonyuló válságkezelési megoldások mindig egyedi megoldásokból alakulnak ki.
A kettő azonban nem biztos, hogy ellentmond egymásnak – ezt leginkább a válságok matematikai elemzéséből származó tanulságok mutatják, melyek szerint egy válság után alapvetően új, hosszabb ideig fenntartható egyensúly alakulhat ki.
A 21. század nyertesei azok az országok lesznek, amelyeknek ezt a három tanulságot a legjobban sikerül összeegyeztetni." - Mérő László

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(19) "a-valsag-dinamikaja" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(60) "1642426409_mero_laszlo_a_valsag_dinamikaja_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(51) "Mérő László: A válság dinamikája / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(61) "1644142795_mero_laszlo_a_valsag_dinamikaja_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(79) "Nézd velünk "Mérő László: A válság dinamikája" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [8]=> array(28) { ["id"]=> string(1) "9" ["name"]=> string(25) "A Változás Varázsigéi" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/659741777" ["src_video"]=> string(17) "/videos/598958267" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2459) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: A változás varázsigéi" web streaming előadását!

“Egy edző által a verseny közben bekiabált szavak győzelemhez segíthetik a versenyzőt, aki pedig már épp meghalni készült a fáradtságtól.
Egy hipnotizőr néhány szóval transzállapotba tudja juttatni az alanyát. Egy üzleti tanácsadó sokszor maga sem tudja, mely szavai vannak az ügyfelére, mondjuk egy cég vezérigazgatójára olyan hatással, hogy az hosszú távra megváltoztatja az üzlet menetét.
Ebben az előadásban két fontos pszichológiai alapfogalom, a varázsigék és a változás természetét és egymással való kapcsolatait mutatjuk be. ” – Dr. Mérő László

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(21) "a-valtozas-varazsigei" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(64) "1643834372_mero_laszlo_a_valtozas_varazsigei_streaming_tsu12.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(2) "29" ["ogg_title"]=> string(54) "Mérő László: A változás varázsigéi / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(64) "1643834157_mero_laszlo_a_valtozas_varazsigei_streaming_tsu98.jpg" ["ogg_description"]=> string(82) "Nézd velünk "Mérő László: A változás varázsigéi" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [9]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "23" ["name"]=> string(33) "Innováció és értékteremtés " ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/669932952" ["src_video"]=> string(17) "/videos/604711955" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2316) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Innováció és értékteremtés" WEB streaming előadását!

A korszakalkotó innováció innováció nem feltétlenül alapul nagy ötletre, csak valamit, ami korábban is létezett, új módon rak össze. Erre kedvenc példám a Tudor-rózsa.

Amikor egy régi egyensúly felborul valami következtében, akkor matematikai tény, hogy létrejön egy új, egészen másfajta egyensúly. Ebben sok olyan innováció sikeres lesz, ami a világ korábbi állapotában nem bizonyult sikeresnek.

Mérő László legújabb előadása.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÉTIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!

BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(26) "innovacio-es-ertekteremtes" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(67) "1643135962_mero_laszlo_innovacio_es_ertekteremtes_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(263) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(3) "-49" ["ogg_title"]=> string(61) "Mérő László: Innováció és értékteremtés / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(69) "1644246882_mero_laszlo_innovacio_es_eretkteremtes_streaming_tsu45.jpg" ["ogg_description"]=> string(89) "Nézd velünk "Mérő László: Innováció és értékteremtés" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [10]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "58" ["name"]=> string(23) "Intuitív gondolkodás " ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/686693029" ["src_video"]=> string(17) "/videos/682797382" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2570) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Intuitív gondolkodás" LIVE streaming előadását!

A logikus gondolkodás nagyon hatékony tud lenni, de sokszor túl lassúnak bizonyul. Az intuitív gondolkodás az, amelyik segítségével gyorsan, és többnyire helyesen el tudunk igazodni gyors döntést igénylő helyzetekben.
A pszichológia tudománya számára régi nagy kérdés, hogy miképpen működik az intuíciónk?
Erről a kérdésről a legtöbbet az úgynevezett módosult tudatállapotok (álom, meditáció, hipnózis, stb.) vizsgálatával sikerült megtudnunk.
De egyáltalán: tudunk valóban gondolkodni ezekben a módosult tudatállapotokban? Kiderült, hogy nagyon is tudunk, sőt, ezekből a kutatásokból váratlanul sok mindent megtudtunk az emberi intuíció működéséről is.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(42) "mero-laszlo-intuitiv-gondolkodas-streaming" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(65) "1650625782_mero_laszlo_intuitiv_gondolkodas_streaming_tsu (2).jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(264) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(2) "39" ["ogg_title"]=> string(51) "Mérő László: Intuitív gondolkodás / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(63) "1643833720_mero_laszlo_intuitiv_gondolkodas_streaming_tsu98.jpg" ["ogg_description"]=> string(79) "Nézd velünk "Mérő László: Intuitív gondolkodás" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [11]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "60" ["name"]=> string(27) "A pénz kettős természete" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/702026170" ["src_video"]=> string(17) "/videos/692534466" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2448) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: A pénz kettős természete" LIVE streaming előadását!

A pénz egészen másként viselkedik, amikor emberek motivációjára használják, mint amikor befektetésként.

A pénz motivációs működését elsősorban a pszichológia eszközeivel lehet jól leírni. A pénz önmagában nem boldogít, viszont a súlyos és tartós pénzhiány önmagában is boldogtalanná tesz. E két szélsőség között a pénz sokféle hatását mutatjuk be, például: lojalitást lehet ugyan pénzért venni, de csakis kevés pénzért, sokért nem - de ingyen sem.

Ezek után logikus kérdés, hogy mi motiválja akkor a befektetőket?

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(46) "mero-laszlo-a-penz-kettos-termeszete-streaming" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(69) "1650630007_mero_laszlo_a_penz_kettos_termeszete_streaming_tsu (2).jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(267) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(2) "41" ["ogg_title"]=> string(56) "Mérő László: A pénz kettős természete / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(67) "1644586646_mero_laszlo_a_penz_kettos_termeszete_streaming_tsu87.jpg" ["ogg_description"]=> string(84) "Nézd velünk "Mérő László: A pénz kettős természete" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [12]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "65" ["name"]=> string(46) "A véletlen matematikája és pszichológiája" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/758655684" ["src_video"]=> string(17) "/videos/757453270" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2702) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
KÍSÉRŐLEVÉL letölthető ITT
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: A véletlen matematikája és pszichológiája" LIVE streaming előadását!

A híresen ateista angol biológus Richard Dawkins ezt mondta: "Isten van, hiszen tudunk beszélni róla." Mi is ide jutunk a véletlenről: véletlen van, hiszen az eszünkkel nagyon sok
mindent sikerült megtudni róla. Például azt, hogy a természet a fizikában és a biológiában is a véletlen segítségével oldotta meg, hogy a világ ne legyen olyan unalmasan egyhangú.
A pszichológiai kutatások sok mindent felfedeztek az istenhit és az ateista hit működéséről is, miközben meg sem kísérelnek választ adni arra a kérdésre, hogy van-e Isten.

A véletlennel is hasonló a helyzet. A sok, kétségtelenül érvényes fizikai és biológiai felfedezés mellett pszichológiai szempontból továbbra is hit kérdése marad az, hogy létezik-e véletlen.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap vagy az adott időpont.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(63) "mero-laszlo-a-veletlen-matematikaja-es-pszichologiaja-streaming" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(83) "1665395573_mero_laszlo_a_veletlen_matematikaja_es_pszichologiaja_tsu_streaming5.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(264) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(75) "Mérő László: A véletlen matematikája és pszichológiája - STREAMING" ["ogg_img"]=> string(83) "1665395154_mero_laszlo_a_veletlen_matematikaja_es_pszichologiaja_streaming_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(162) "Kétségtelenül érvényes fizikai és biológiai felfedezés mellett pszichológiai szempontból továbbra is hit kérdése marad az, hogy létezik-e véletlen." ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [13]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "68" ["name"]=> string(25) "Mindenki másképp boldog" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/802640301" ["src_video"]=> string(17) "/videos/799467139" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2239) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Mindenki másképp boldog" streaming előadását!

A pszichológia hagyományosan annak a tudománya, hogy mi mindentől tudjuk magunkat boldogtalannak érezni. Csak az utóbbi 25-30 évben kezdett el azzal is foglalkozni, hogy min múlik az, hogy időnként egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Bár ez a tudomány, amit pozitív pszichológiának neveztek el, még eléggé fiatal, máris nagyon látványos és időnként kifejezetten meglepő eredményeket ért el.
Az egyik legfontosabb eredmény dióhéjban: mindenki másképp érzi magát jól a bőrében, vagy egy kicsit fellengzősebben: mindenki mástól lesz boldog.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 90 nap vagy a megadott időpont.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(35) "mero-laszlo-mindenki-maskepp-boldog" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(65) "1677496619_mero_laszlo_mindenki_maskepp_boldog_streaming_tsu4.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(264) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(3) "101" ["ogg_title"]=> string(42) "Mérő László: Mindenki másképp boldog" ["ogg_img"]=> string(65) "1673697459_mero_laszlo_mindenki_maskepp_boldog_tsu_streaming3.jpg" ["ogg_description"]=> string(53) "Nézd velünk Mérő László STREAMING előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [14]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "69" ["name"]=> string(39) "Mesterséges intelligencia - napjainkan" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/826891378" ["src_video"]=> string(17) "/videos/824983196" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2836) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Mesterséges intelligencia - napjainkan" streaming előadását!

Hol tart a mesterséges intelligenciakutatás a XXI. században? Kell félnünk a gépi tudatok elszaporodásától? Miként határozzák meg napjainkat, és az előttünk álló jövőt az általunk teremtett intelligens gépek, és programok, és jogos-e a hollywoodi filmek által felvázolt félelem a gépek hatalomátvételétől, vagy épp a technológiai szingularitástól?

Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és publicista (korábban mesterséges intelligencia-kutató) előadása az mesterséges intelligenciák többféle nézőpontját érinti (csak a technikaiakat nem), így a hallgatóság képet kaphat arról az elképzelt jövőről, melyben már jelenleg is élünk, és amely felé még robog az emberiség, és megismerheti egy általunk teremtett mesterséges tudat egyénre gyakorolt pszichológiai és egyéb, akár élettani hatásait.

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap vagy a megadott időpont.
" ["event_date"]=> NULL ["event_place"]=> string(6) "Online" ["url"]=> string(37) "mero-laszlo-mesterseges-intelligencia" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(0) "" ["type_id"]=> string(1) "1" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(66) "1677140990_mero_laszlo_mesterseges_intelligencia_streaming_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(264) "

" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(2) "25" ["ogg_title"]=> string(44) "Mérő László: Mesterséges intelligencia " ["ogg_img"]=> string(67) "1677140990_mero_laszlo_mesterseges_intelligencia_streaming_tsu5.jpg" ["ogg_description"]=> string(97) "Nézd velünk "Mérő László: Mesterséges intelligencia - napjainkban" streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [15]=> array(28) { ["id"]=> string(2) "70" ["name"]=> string(31) "Az észszerűtlenség logikája" ["src_promotion"]=> string(17) "/videos/803849392" ["src_video"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(2489) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

Nézd velünk "Mérő László: Az észszerűtlenség logikája" LIVE streaming előadását!

Az emberi gondolkodás sok esetben éppen akkor távolról sem racionális, amikor a leginkább hatékony. Ebben az előadásban bemutatjuk azokat a legfontosabb irracionális gondolkodási mechanizmusainkat, amelyek általában gyors és jó döntésekhez vezetnek, de időnként súlyos tévedéseket okoznak.
Ezek a tévedések annyira szisztematikusak, hogy általában eléggé jól előre is jelezhetők.

Mik azok a dolgok, amelyeket látványosan és jól előrejelezhetően nem észszerűen csinálunk?
És hogy sokszor pont ettől működik jól a gondolkodásunk?

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap vagy a megadott időpont.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["event_date"]=> string(10) "2023-10-16" ["event_place"]=> string(0) "" ["url"]=> string(36) "mero-laszlo-eszszerutlenseg-logikaja" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "32" ["video_price"]=> string(4) "5500" ["event_time"]=> string(6) "19.00 " ["type_id"]=> string(1) "2" ["video_gross_price"]=> string(4) "5500" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(50) "1678355058_Az észszerűtlenség logikája (1).jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["embed"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(37) "Jegyvásárlás az online előadásra" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(59) "Mérő László: Az észszerűtlenség logikája /STREAMING" ["ogg_img"]=> string(65) "1677757470_mero_laszlo_esszerutlenseg_logikaja_streaming_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(93) "Nézd velünk "Mérő László: Az észszerűtlenség logikája" LIVE streaming előadását!" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } } ["audios"]=> array(13) { [0]=> array(29) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(48) "Mérő László: Az elvek csapodár természete " ["src_promotion"]=> string(35) "1632298466_file_example_MP3_5MG.mp3" ["src"]=> string(63) "1663164445_1632389209_VAGYLOGIKAJA_merolaci_001szignalokkal.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(394) "
Létezik-e olyan elvszilárdság, mely egy életen át megdönthetetlen? Vajon akkor tesszük-e jól, ha makacsul ragaszkodunk elveinkhez, vagy ellenkezőleg, épp a betartásukban gyakorlott rugalmasság a nyerő?
És ha így van, egyáltalán van-e értelme elveket fabrikálni?
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(40) "mero-laszlo-az elvek-csapodar-termeszete" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "0" ["img"]=> string(31) "1632740381_MeroLaszlo_slide.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(38) "AZ ELVEK CSAPODÁR TERMÉSZETE Podcast" ["ogg_img"]=> NULL ["ogg_description"]=> string(0) "" ["duration"]=> string(8) "01:33:14" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [1]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "12" ["name"]=> string(32) "Mérő László: Az élő pénz " ["src_promotion"]=> string(52) "1636914355_Merolaszlo_elopenz_AJANLO01_websitera.mp3" ["src"]=> string(75) "1663161391_1636914437_Mérő László_ Az élő pénz-TELJES_szignallal.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(1100) "
Az evolúció logikája csattanós választ adhat napjaink néhány bonyolult kérdésére? Miért olyan nagyhatalmú a globális tőke? Veszélyes-e a globalizáció? Mennyiben fog különbözni az információs társadalom polgára, a homo informaticus elődjétől, a homo sapienstől?

Mérő László előadásában a válaszok egységes képpé állnak össze, számos érdekeset megtudhatunk a minket körülvevő világról, az ember és a pénz viszonyáról, a vállalkozások működéséről, szerepünkről a világ működésében.

A PÉNZ evolúciója - MÉRŐ László előadása most audio formátumban is. Bárhol hallgathatóan.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(20) "elo-penz-mero-laszlo" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "0" ["img"]=> string(35) "1636914961_IMG_0208 [DVD (PAL)].JPG" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(41) "PODCAST/ Mérő László: Az élő pénz " ["ogg_img"]=> NULL ["ogg_description"]=> string(131) "A pénz az evolúciós elvek alapján elemezhető? Biológiája van? Mérő László előadása most audio formában is elérhető." ["duration"]=> string(8) "01:30:34" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [2]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "26" ["name"]=> string(39) "Mérő László: Az érzelmek logikája" ["src_promotion"]=> string(54) "1639680904_BEHARANGOZO_erzelmek_logikája_merolaci.mp3" ["src"]=> string(53) "1661286146_1639680723_AZ_ERZELMEK_logikaja_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(607) "
“A pszichológiai kutatások bő fél évszázadon át elkerülték az érzelmeket, mert nem látszott, miképpen lehet ezeket kutatni. Az utóbbi 25-30 évben azonban sikerült erre érdemi eszközöket találni, és a kutatások meglepő eredményekkel jártak. Kiderült, hogy még a leginkább racionális, logikus gondolkodásban is alapvető szerepet játszanak az érzelmek.” - Dr. Mérő László
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(29) "erzelmek-logikaja-mero-laszlo" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "0" ["img"]=> string(34) "1639680468_800_400_mero_laszlo.png" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(49) "PODCAST - Mérő László: Az érzelmek logikája" ["ogg_img"]=> string(34) "1639680643_800_400_mero_laszlo.png" ["ogg_description"]=> string(98) "Mérő László előadása elérhető online, audio formában is. A podcast bárhol hallgatható! " ["duration"]=> string(8) "01:26:28" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [3]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "27" ["name"]=> string(42) "Mérő László: A változás varázsigéi" ["src_promotion"]=> string(54) "1639682900_BEHARANGOZO_valtozas-varazsige_merolaci.mp3" ["src"]=> string(63) "1661285719_1640348753_VALTOZAS_VARAZSIGEI_merolaszlo_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(921) "
“Egy edző által a verseny közben bekiabált szavak győzelemhez segíthetik a versenyzőt, aki pedig már épp meghalni készült a fáradtságtól.
Egy hipnotizőr néhány szóval transzállapotba tudja juttatni az alanyát. Egy üzleti tanácsadó sokszor maga sem tudja, mely szavai vannak az ügyfelére, mondjuk egy cég vezérigazgatójára olyan hatással, hogy az hosszú távra megváltoztatja az üzlet menetét.

Ebben az előadásban két fontos pszichológiai alapfogalom, a varázsigék és a változás természetét és egymással való kapcsolatait mutatjuk be. ” – Dr. Mérő László
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(30) "valtozas-varazsige-mero-laszlo" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "0" ["img"]=> string(37) "1639682646_74-mero-laszlo vágott.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(42) "Mérő László: A változás varázsigéi" ["ogg_img"]=> string(37) "1639682628_74-mero-laszlo vágott.jpg" ["ogg_description"]=> string(98) "Mérő László előadása elérhető online, audio formában is. A podcast bárhol hallgatható. " ["duration"]=> string(8) "01:22:13" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [4]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "28" ["name"]=> string(36) "Mérő László: Az ész segédigéi" ["src_promotion"]=> string(50) "1639685808_BEHARANGOZO_esz-segedige_merolaszlo.mp3" ["src"]=> string(57) "1661285378_1642004231_ESZ-SEGEDIGEI_merolaszlo_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(868) "
A tudomány a világ bonyolultságából, komplexitásából csak nagyon szűk szeleteket tud megragadni.Milyen speciális eszközöket fejlesztett még ki az ember ahhoz, hogy megismerje a világot és benne önmagát, és melyiknek mik a korlátai? Mérő részletesen ismerteti a misztika, a művészet, a mágia és a hit szerepét a világunk megértésében. Emellett még beszél három olyan megismerési keretről is, amelyek a jövőben csatlakozhatnak ezekhez.
A parapszichológia, a mesterséges intelligencia és a termékeny nemtudás – mind más és más okból jönnek szóba.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(24) "esz-segedige-mero-laszlo" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "0" ["img"]=> string(20) "1639685517_image.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "1" ["ogg_title"]=> string(36) "Mérő László: Az ész segédigéi" ["ogg_img"]=> string(20) "1639685609_image.jpg" ["ogg_description"]=> string(98) "Mérő László előadása elérhető online, audio formában is. A podcast bárhol hallgatható. " ["duration"]=> string(8) "01:36:39" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [5]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "40" ["name"]=> string(40) "Mérő László: Intuitív gondolkodás " ["src_promotion"]=> string(33) "1650564205_MERO_intuitiv5PERC.mp3" ["src"]=> string(80) "1661185362_1650564314_MEROLASZLO_az_intuitiv_gondolkozas_TELJES_ podcast2022.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(430) "
A logikus gondolkodás nagyon hatékony tud lenni, de sokszor túl lassúnak bizonyul. Az intuitív gondolkodás az, amelyik segítségével gyorsan, és többnyire helyesen el tudunk igazodni gyors döntést igénylő helyzetekben.

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(32) "mero-laszlo-intuitiv-gondolkodas" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(81) "1667471772_mero_laszlo_podcast_a_veletlen_matematikaja_es_pszichologiaja_tsu3.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(39) "Mérő László: Intuitív gondolkodás" ["ogg_img"]=> string(60) "1667472029_mero_laszlo_intuitiv_gondolkodas_podcast_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:16:51" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [6]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "42" ["name"]=> string(92) "Az információtechnológia hálójában - Mérő László és Spisják Tibor beszélgetése" ["src_promotion"]=> NULL ["src"]=> string(62) "1660853177_MEROL_HPE_ST_korrekcio003_probe_03_szponzoralt_.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(501) "
Mérő László beszélgetése Szpisják Tiborral, a Hewlett Packard Enterprise ügyvezetőjével az életünket behálózó technológiai rendszerek többnyire láthatatlan hátteréről, az elképesztő alkalmazkodóképességünkről, az adatok életútjáról és a digitalizációban rejlő lehetőségekről.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(1) "0" ["audio_price"]=> string(1) "0" ["url"]=> string(22) "informacio-technologia" ["audio_gross_price"]=> string(1) "0" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(74) "1667470633_mero_laszlo_spisjak_tibor_informaciotechnologia_podcast_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(2) "14" ["ogg_title"]=> string(29) "Információtechnológia 2022" ["ogg_img"]=> string(75) "1667470838_mero_laszlo_spisjak_tibor_informaciotechnologia_podcast_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(314) "Mérő László beszélgetése Szpisják Tiborral, a Hewlett Packard Enterprise ügyvezetőjével az életünket behálózó technológiai rendszerek többnyire láthatatlan hátteréről, az elképesztő alkalmazkodóképességünkről, az adatok életútjáról és a digitalizációban rejlő lehetőségekről." ["duration"]=> string(8) "01:25:57" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [7]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "43" ["name"]=> string(70) "A korrupcióról - Bod Péter Ákos és Mérő László beszélgetése" ["src_promotion"]=> string(27) "1658605932_mero_bod_001.mp3" ["src"]=> string(64) "1660847841_Korrekturazott_VEGLEGES_Laci_Akos_korrupcio01dfgh.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(2) "18" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(1084) "
Magyarországon speciális korrupció van. Magyarországon speciális a korrupció? Kijelentő, vagy kérdő mondat ez?

Ami bizonyos: az országgyűlési választásokat nem befolyásolta az ismertté lett számos hazai megvesztegetés, hűtlen kezelés, ügyeskedés. Nevezhetjük bárhogy a korrupció szó eredeti jelentése: romlás.
Ha elemezzük a kialakult helyzetet, kijelentő módba helyezhetjük: Magyarországon speciális korrupció van.
dr. Mérő László és dr. Bod Péter Ákos egy kávé mellett ültek le beszélgetni erről.
A pszichológus és a közgazdász képviselte valamennyiünk kérdéseit és kereste a válaszokat a kialakult magyarországi helyzetre.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(1) "0" ["audio_price"]=> string(1) "0" ["url"]=> string(22) "a-korrupciorol-podcast" ["audio_gross_price"]=> string(1) "0" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(66) "1667469769_mero_laszlo_bod_peter_akos_korrupciorol_podcast_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(0) "" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(27) "A korrupcióról - PODCAST " ["ogg_img"]=> string(67) "1667469941_mero_laszlo_bod_peter_akos_korrupciorol_podcast_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(316) "Romlás - ez a korrupció szó eredeti jelentése. Olyan, mint egy betegség - foglalta össze a két professzor Bod Péter Ákos és Mérő László a magyarországi jelenlegi helyzetet. Beszélgetésük most elérhető audio formában, podcastként. EZ A PODCASTUNK INGYENES meghallatható ( és terjeszthető) " ["duration"]=> string(8) "01:10:56" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(2) "18" ["name"]=> string(21) "Dr. Bod Péter Ákos " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(14) "bod-peter-akos" ["img"]=> string(43) "1642079547_bod_peter_akos_tsu_eloadoink.jpg" ["body"]=> string(2715) "
Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Részt vett az 1990-es választásokon győztes Magyar Demokrata Fórum gazdasági programjának kialakításában és képviselte a pártot a Nemzeti Kerekasztal munkájában.
Az Antall József vezette kormányban ipari és kereskedelmi miniszter volt, a tárgyalásokon való részvételével sikerült elhárítani a „taxisblokád” néven ismert belpolitikai válságot, amely a benzinárak emelkedését követte.
1991-ben kinevezték az MNB elnökévé, amelyről 1994 végén a Horn Gyula vezette szocialista kormány nyomására lemondott.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatótanácsának tagja, ahol Magyarország, Csehország, Szlovákia és Horvátország gazdasági érdekeit képviselte.
1996-ban az Antall-kormány több tagjával együtt átlépett a Magyar Demokrata Néppártba, amelyből 2001-ben kilépett.

Ezt követően nem vállalt politikai főszerepet, de tanácsaival, írásaival a magyar jobboldal pártjainak közelében maradt: Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, később pedig az MDF külső gazdaságpolitikai tanácsadója lett. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.

2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(16) "Bod Péter Ákos" ["ogg_img"]=> string(45) "1642085882_bod_peter_akos_tsu_eloadoink_4.jpg" ["ogg_description"]=> string(76) "Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [8]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "44" ["name"]=> string(63) "Mérő László: A véletlen matematikája és pszichológiája" ["src_promotion"]=> string(51) "1666629434_merolaci_veletlenek_otperces_PODCAST.mp3" ["src"]=> string(45) "1666630079_MLaci_AVELETLEN_podcast_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(405) "
A híresen ateista angol biológus Richard Dawkins ezt mondta: "Isten van, hiszen tudunk beszélni róla." Mi is ide jutunk a véletlenről: véletlen van, hiszen az eszünkkel nagyon sok
mindent sikerült megtudni róla.

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(44) "mero-laszlo-veletlen-matematika-pszichologia" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(81) "1667468985_mero_laszlo_podcast_a_veletlen_matematikaja_es_pszichologiaja_tsu3.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(63) "Mérő László: A véletlen matematikája és pszichológiája" ["ogg_img"]=> string(81) "1667469186_mero_laszlo_podcast_a_veletlen_matematikaja_es_pszichologiaja_tsu4.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:20:49" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [9]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "46" ["name"]=> string(34) "Mérő László: A vágy logikája" ["src_promotion"]=> string(40) "1667157677_Mero_avagylogika_OTPERCES.mp3" ["src"]=> string(38) "1667157845_MERO_AVAGYLOGIKA-TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(567) "
A vágy titokzatos logikáját a legjobban a játékelmélet segítségével érthetjük meg – ez a váratlanul sokoldalúnak bizonyult elmélet nemcsak a gazdasági és a biológiai egyensúly létrejöttét magyarázta meg, hanem a lelki egyensúly természetéről is meglepően sokat feltárt.

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(27) "mero-laszlo-a-vagy-logikaja" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(54) "1667467690_mero_laszlo_a_vagy_logikaja_podcast_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(34) "Mérő László: A vágy logikája" ["ogg_img"]=> string(55) "1667467924_mero_laszlo_a_vagy_logikaja_podcast_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:20:48" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [10]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "47" ["name"]=> string(45) "Mérő László: A pénz kettős természete " ["src_promotion"]=> string(41) "1667164478_MLaci_apnezkettos_OTPERCES.mp3" ["src"]=> string(41) "1667164479_MeroL_A_PENZ_KETTOS_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(444) "
A pénz egészen másként viselkedik, amikor emberek motivációjára használják, mint amikor befektetésként. A pénz motivációs működését elsősorban a pszichológia eszközeivel lehet jól leírni.

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(34) "mero-laszlo-penz-kettos-termeszete" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(61) "1667466940_mero_laszlo_penz_kettos_termeszete_podcast_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(45) "Mérő László: A pénz kettős természete " ["ogg_img"]=> string(62) "1667467346_mero_laszlo_penz_kettos_termeszete_podcast_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:34:54" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [11]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "49" ["name"]=> string(68) "Mérő László: "Ami izgalomba hoz és izgalomban tart" - Játékok" ["src_promotion"]=> string(36) "1667223836_MLaci_jatkok_OTPERCES.mp3" ["src"]=> string(50) "1667223837_MERO_AMIIZGALOMBAHOZ_JATEKOK_TELJES.mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(511) "
MITŐL JÓ EGY JÁTÉK?
A válaszom ugyanaz, mint arra a kérdésre, hogy mitől szexi egy nő? Az sem centiken vagy kilókon múlik… hanem egyetlenegyen: akkor az (a nő is, a játék is), ha izgalomba hoz és izgalomban tart. Kicsit tudományosabban: ha metastabil. – Dr. Mérő László

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(19) "mero-laszlo-jatekok" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(46) "1667464507_mero_laszlo_jatekok_podcast_tsu.jpg" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László: Játékok " ["ogg_img"]=> string(47) "1667465016_mero_laszlo_jatekok_podcast_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:14:10" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } [12]=> array(29) { ["id"]=> string(2) "54" ["name"]=> string(43) "Mérő László: Mindenki másképp boldog " ["src_promotion"]=> string(51) "1679093408_5perces_merol_mindenkimaskepp_boldog.mp3" ["src"]=> string(73) "1679092948_mérő_lászló__mindenki_másképp_boldog VAGOTT001(540p).mp3" ["type_id"]=> string(1) "0" ["people_id"]=> string(1) "1" ["active"]=> string(1) "1" ["body"]=> string(452) "
A pszichológia hagyományosan annak a tudománya, hogy mi mindentől tudjuk magunkat boldogtalannak érezni. Csak az utóbbi 25-30 évben kezdett el azzal is foglalkozni, hogy min múlik az, hogy időnként egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Mérő László előadásának PODCAST változata.
" ["event_date"]=> NULL ["event_time"]=> string(0) "" ["event_place"]=> string(0) "" ["max_people"]=> string(0) "" ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["audio_price"]=> string(4) "2800" ["url"]=> string(23) "mindenki-maskepp-boldog" ["audio_gross_price"]=> string(4) "2800" ["main_page"]=> string(1) "1" ["img"]=> string(62) "1680100968_mero_laszlo_mindenki_maskepp_boldog_podcast_tsu.png" ["max_available_date"]=> NULL ["track_title"]=> string(0) "" ["ticket_sale_link"]=> string(0) "" ["ticket_sale_text"]=> string(23) "PODCAST jegyvásárlás" ["priority"]=> string(1) "0" ["ogg_title"]=> string(54) "Mérő László: Mindenki másképp boldog / STREAMING" ["ogg_img"]=> string(58) "1680101160_Mérő László Mindenki másképp egyforma.jpg" ["ogg_description"]=> string(30) "Előadás PODCAST változata. " ["duration"]=> string(8) "01:05:22" ["peopleData"]=> array(12) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(19) "Dr. Mérő László" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "mero-laszlo" ["img"]=> string(38) "1619456418_IMG_0198 [DVD (PAL)] 22.jpg" ["body"]=> string(3692) "
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.

1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.

1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.

1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.

1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.

2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.

2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.

2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).

2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.

2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.

Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.

Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
" ["priority"]=> string(1) "0" ["social_link"]=> string(0) "" ["ogg_title"]=> string(27) "Mérő László előadásai" ["ogg_img"]=> string(47) "1633454981_mero-laszlo-valtozas-varazsigei9.jpg" ["ogg_description"]=> string(131) ""Ti mind innováció vagytok" - a világhírű magyar professzor előadásai online, és helyszíni előadásokon országszerte. " } ["subPeopleData"]=> array(0) { } } } ["tickets"]=> array(14) { [0]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "8" ["name"]=> string(26) "2020 STREAMING Bérletünk" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "2020-berlet" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(792) "
2020 a STREAMINGEK időszaka volt - mi sem maradtunk le róla.

Ebben az évben Mihályi Péter /Eltitkolt egészségügy/ és Unoka Zsolt / Borderline?/ is csatlakozott az előadóink közé. Bojár Gábor az érzelmi döntéseiről beszélt, amelyet ő is csak most ismert fel magán. Mérő Lászlótól szintén hallhattunk egy igzalmas előadást a vágy logikájáról ás egy kis betekintést kaphattunk legújabb könyvéből "Az ész segédigéi" -ből.

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(44) "1641289979_2020_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(60) "Mihályi Péter, Bojár Gábor, Mérő László, Unoka Zsolt" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(1) "9" ["body_short"]=> string(2275) "
Bérletben lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: A vágy logikája
- MÉRŐ LÁSZLÓ: Az ész segédigéi
- BOJÁR GÁBOR. Intuíciók
- MIHÁLYI PÉTER: Eltitkolt egészségügy
- UNOKA ZSOLT: Borderline?

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(27) "2020 web-streaming bérlet " ["ogg_img"]=> string(41) "1646314382_2020_streaming_berlet_tsu8.jpg" ["ogg_description"]=> string(138) "4 nagyszerű előadónk előadása 1 bérletünkkel elérhető online. A web-streamingek a vásárlást követően 90 napig elérhetőek. " } [1]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "9" ["name"]=> string(36) "2021 STREAMING Bérletünk - TAVASZ " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(11) "2021-berlet" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(1204) "
Nyáry Krisztián a múzsák erejéről, Gerendai Károly a Sziget Fesztivál születéséről mesélt nekünk. Kürti Sándor olyan sokszor "oktatott" minket a híres menedzser könyvéből leírtakról, hogy felkértük, "tartson belőle egy előadást", mert "nekünk úgy sincs időnk elolvasni több ezer oldalt."

Unoka Zsolttól megtudhattuk, hogy mi a különbség az Önfeláldozó és az Önalávető ember között.

Mérő László felvilágosított minket, hogy a válságoknak is van dinamikájuk, és hogy "Matematikai tény, hogy amennyiben működnek azok a tényezők, amelyek a folyamatos technikai és szellemi fejlődést eredményezik, akkor ezek időnként óhatatlanul válságokhoz is vezetnek."

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(51) "1641289869_2021_tavasz_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(81) "Nyáry Krisztián, Gerendai Károly, Kürti Sándor, Mérő László, Unoka Zsolt" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "10" ["body_short"]=> string(2388) "
Bérletben lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: A válság dinamikája
- GERENDAI KÁROLY: Szeress! Alkoss!
- NYÁRI KRISZTIÁN: Így szerettek ők - Múzsák
- UNOKA ZSOLT: Önfeláldozó vagy önalávető?
- KÜRTI SÁNDOR: Három menedzserkönyv - tömörítve

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(36) "2021 STREAMING Bérletünk - TAVASZ " ["ogg_img"]=> string(48) "1646314808_2021_tavasz_streaming_berlet_tsu9.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [2]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "24" ["name"]=> string(33) "2022 STREAMING Bérletünk - ŐSZ" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(15) "2022-berlet-osz" ["price"]=> string(5) "12500" ["gross_price"]=> string(5) "12500" ["body"]=> string(0) "" ["img"]=> string(48) "1662538698_2022_osz_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(53) "Bod Péter Ákos, Mérő László, Pogátsa Zoltán, " ["max_available_day"]=> string(2) "90" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "18" ["body_short"]=> string(2170) "
Bérletben lévő streaming előadások:
- MÉRŐ LÁSZLÓ: A véletlen matematikája és pszichológiája
- BOD PÉTER ÁKOS: Általános költségvetési GAZ-SÁGOK
- POGÁTSA ZOLTÁN: Alapjövedelem előnyei

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(30) "2022. ŐSZI STREAMING Bérlet " ["ogg_img"]=> string(45) "1662538698_2022_osz_web_streaming_berlet_.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [3]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "20" ["name"]=> string(36) "2022 STREAMING Bérletünk - TAVASZ " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(18) "2022-berlet-tavasz" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(1289) "
Talán nincs is aktulálisabb kérdés, mint az infláció - és itt nem csak arra gondolunk, hogy a boltokban egyre drágább minden, hanem, az ukrajnai háború okozhat-e hiperinflációt.
Ha igen, mit tehetünk?
Annyit a józan paraszti eszünkkel is tudunk, hogy: ne legyen hitelünk - amit a csillagos égig emelhetnek - a másik, hogy ne legyen készpénzünk.
De akkor hogyan védjük ki, hogy közben éhen sem halljunk?

Unoka Zsolt a patológiás egyensúlyban lévő párkapcsolatokat mutatja be. /Persze, a teremtés koronáira felnézünk, de meddig nem kóros ez a tisztelet? :) /

Ürge-Vorsatz Diána a 2021 őszén tartott előadását folytatja, melyben az aktuális helyzetet, problémákat mutatta be - most a lehetséges megoldásokat fogja.

Mérő László két új előadással lep meg minket - hogy mi lesz benne? Számunkra is titok :)

" ["img"]=> string(51) "1643355446_2022_tavasz_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(68) "Ürge-Vorsatz Diána, Mérő László, Unoka Zsolt, Bod Péter Ákos" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "15" ["body_short"]=> string(2572) "
Bérletben lévő streaming előadások:

- ÜRGE-VORSATZ DIÁNA: A klímaváltozásról II.
- BOD PÉTER ÁKOS: Az inflációról
- UNOKA ZSOLT: Patológiás egyensúly párkapcsolatban, barátságban
- MÉRŐ LÁSZLÓ: Intuitív gondolkodás
- MÉRŐ LÁSZLÓ: A pénz kettős természete

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(32) "2022. TAVASZI STREAMING Bérlet " ["ogg_img"]=> string(49) "1644590179_2022_tavaszi_streaming_berlet_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [4]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "25" ["name"]=> string(36) "2023 STREAMING Bérletünk - TAVASZ " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(28) "2023-streaming-berlet-tavasz" ["price"]=> string(5) "12500" ["gross_price"]=> string(5) "12500" ["body"]=> string(0) "" ["img"]=> string(48) "1668860224_2023_tavaszi_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(49) "Kulcsár Tibor, Mérő László, Pogátsa Zoltán" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "19" ["body_short"]=> string(2014) "
Bérletben lévő streaming előadások:
- MÉRŐ LÁSZLÓ: Mindenki másképp boldog
- KULCSÁR TIBOR: Szemben a trenddel
- POGÁTSA ZOLTÁN: A globális elit

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(31) "2023 TAVASZI STREAMING Bérlet " ["ogg_img"]=> string(49) "1668860592_2023_tavaszi_streaming_berlet_tsu3.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [5]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "4" ["name"]=> string(27) "Makrogazdasági Bérlet I. " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(22) "makro-gazdasagi-berlet" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(277) "
Érdekel a makroökonómia? Válaszd Makro gazdasági bérletünket! Különleges témák, kiváló előadók!

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(55) "1641291425_makro_gazdasagi_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(50) "Mihályi Péter, Mérő László, Pogátsa Zoltán" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "-1" ["body_short"]=> string(2427) "
A MAKROGAZDASÁGI I. BÉRLETBEN lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: Az élő pénz
- MÉRŐ LÁSZLÓ: A válság dinamikája
- MIHÁLYI PÉTER: Eltitkolt egészségügy
- POGÁTSA ZOLTÁN: Az unorthodox gazdaságpolitika
- POGÁTSA ZOLTÁN: A költségvetési Deficit Mítosz

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(24) "Makrogazdasági bérlet " ["ogg_img"]=> string(50) "1646914721_makrogazdasagi_streamig_berlet_tsu6.jpg" ["ogg_description"]=> string(135) "Bevezetés a makrogazdaságtanba: 3 remek előadónk tudományos, szellemes és szórakoztató előadása 1 bérletünkkel elérhető. " } [6]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "23" ["name"]=> string(27) "Makrogazdasági Bérlet II." ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(24) "makrogazdasagi-berlet-ii" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(23) "

" ["img"]=> string(54) "1651674416_makro_gazdasagi_berlet_ii_streaming_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(51) "Bod Péter Ákos, Mérő László, Pogátsa Zoltán" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(1) "0" ["body_short"]=> string(2534) "
A MAKROGAZDASÁGI II. BÉRLETBEN lévő streaming előadások:
- POGÁTSA ZOLTÁN: Alapjövedelem előnyei
- POGÁTSA ZOLTÁN: A kapitalizmus alternatívái
- BOD PÉTER ÁKOS: Általános költségvetési GAZ-SÁGOK
- BOD PÉTER ÁKOS: Az inflációról
- MÉRŐ LÁSZLÓ: A pénz kettős természete

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET!
AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(38) "Makrogazdasági STREAMING bérlet II. " ["ogg_img"]=> string(55) "1651676687_makro_gazdasagi_berlet_ii_streaming_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [7]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "2" ["name"]=> string(40) "Mérő László I. WEB STREAMING Bérlet" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(13) "mero-berlet-1" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(696) "
"A túl merev elvek életveszélyesek lehetnek." - Mérő László az elveink rugalmassága mellett a vágy logikájáról is mesél nekünk és temészetesen az üzleti világ tanai sem maradhatnak ki.
Egyik klasszikus előadása - nagy kedvencünk - "az érzelmek logikája" - sem maradhat ki.

Akkor nézed amikor akarod és onnan, ahonnan akarod, sőt annyiszor, ahányszor akarod!

Tekints bele a bérlet előadásaiba!

" ["img"]=> string(51) "1641291675_mero_laszlo_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(119) "A vágy logikája, Az elvek csapodár természete, Az élő pénz, Vállalkozónak születtem? , Az érzelmek logikája" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(1) "6" ["body_short"]=> string(2282) "
A Mérő László I. bérletben lévő streaming előadások:

- VÁLLALKOZÓNAK SZÜLETTEM?

- A VÁGY LOGIKÁJA

- AZ ÉLŐ PÉNZ

- AZ ELVEK CSAPODÁR TERMÉSZETE

- AZ ÉRZELMEK LOGIKÁJA

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(36) "Mérő László I. STREAMING Bérlet" ["ogg_img"]=> string(50) "1646668859_mero_laszlo_1_streaming_berlet_tsu6.jpg" ["ogg_description"]=> string(55) "Tudományos, üzleti előadások "Stand Up" stílusban!" } [8]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "3" ["name"]=> string(41) "Mérő László II. WEB STREAMING Bérlet" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(13) "mero-berlet-2" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(475) "
Mérő László 5 új előadással jelentkezik; mesél az "ész segédigéiről", a válságokról, beavat minket, hogy "Mitől szexi egy nő?", megismertet minket különböző "varázsigékkel" és az innováció fajtáiról.

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(53) "1641292087_mero_laszlo_2_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(113) "Az ész segédigéi, Játékok, A változás varázsigéi, A válság logikája, Innováció és értékteremtés" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(1) "4" ["body_short"]=> string(2382) "
A Mérő László II. bérletben lévő streaming előadások:

- “AMI IZGALOMBA HOZ ÉS IZGALOMBAN TART" - JÁTÉKOK

- AZ ÉSZ SEGÉDIGÉI

- A VÁLSÁG DINAMIKÁJA

- A VÁLTOZÁS VARÁZSIGÉI

- INNOVÁCIÓ ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(42) "Mérő László II. web-streaming bérlet " ["ogg_img"]=> string(50) "1646669074_mero_laszlo_2_streaming_berlet_tsu7.jpg" ["ogg_description"]=> string(171) "A népszerű, világhírű professzor 5 előadása elérhető online 1 bérletünkkel, online is. A web-streamingek a vásárlást követően 90 napig visszanlézhetők. " } [9]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "27" ["name"]=> string(39) "Mérő László III. STREAMING bérlet " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(23) "mero-berlet-3-5-eloadas" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(1051) "
További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETÜNKKEL az előadások elérhetősége 2023. december 31.
" ["img"]=> string(53) "1677142208_mero_laszlo_2_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(21) "5 streaming előadás" ["max_available_day"]=> string(1) "0" ["max_available_date"]=> string(10) "2024-01-01" ["priority"]=> string(1) "2" ["body_short"]=> string(1101) "
A Mérő László III. bérletben lévő streaming előadások:

- A VÉLETLEN MATEMATIKÁJA ÉS PSZICHOLÓGIÁJA
- INTUITÍV GONDOLKODÁS
- A PÉNZ KETTŐS TERMÉSZETE
- MINDENKI MÁSKÉPP BOLDOG
- AZ ÉSZSZERŰTLENSÉG LOGIKÁJA

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!
" ["ogg_title"]=> string(38) "Mérő László III. STREAMING Bérlet" ["ogg_img"]=> string(45) "1677142028_mero_laszlo_berlet_3_5_eloadas.jpg" ["ogg_description"]=> string(39) "Mérő László 5 streaming előadása!" } [10]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "5" ["name"]=> string(26) "Mikrogazdasági Bérlet I." ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(23) "mikrogazdasagi-berlet-l" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(210) "
Szereted a mikroökonómiát, de a humort is? Ha igen, akkor válogatásunk neked való :)

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(55) "1641292768_mikro_gazdasagi_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(64) "Bojár Gábor, Gerendai Károly, Kürti Sándor, Mérő László" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(1) "2" ["body_short"]=> string(2350) "
A Mikrogazdasági bérletben lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: Vállalkozónak születtem?

- BOJÁR GÁBOR: Intuíciók

- GERENDAI KÁROLY: Szeress! Alkoss!

- KÜRTI SÁNDOR: Építs brandet!

- KÜRTI SÁNDOR: Három menedzserkönyv - tömörítve

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(24) "Mikrogazdasági Bérlet " ["ogg_img"]=> string(51) "1646914604_mikrogazdasagi_streaming_berlet_tsu6.jpg" ["ogg_description"]=> string(166) "Bevezetés a mikrogazdaságba 4 nagyszerű előadónk előadása elérhető 1 bérletünkkel, online. A bérletek a vásárlást követően 90 napig visszanézhetők " } [11]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "1" ["name"]=> string(28) "Mikrogazdasági Bérlet II. " ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(24) "mikrogazdasagi-berlet-ll" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(0) "" ["img"]=> string(54) "1679992680_mikro_gazdasagi_II_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(64) "Bojár Gábor, Kulcsár Tibor, Mérő László, Pogátsa Zoltán" ["max_available_day"]=> string(1) "0" ["max_available_date"]=> string(10) "2024-01-01" ["priority"]=> string(1) "1" ["body_short"]=> string(2290) "
A Mikrogazdasági II. bérletben lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: Mesterséges intelligencia - napjainkban

- KULCSÁR TIBOR: Szemben a trenddel

- POGÁTSA ZOLTÁN: A globális elit

- BOJÁR GÁBOR: Jöjjön a befektető vagy sem?

- BOJÁR GÁBOR: Vezetőnek lenni

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége 2023. december 31.

LIVE előadások előtt 3 órával emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(38) "Mikrogazdasági STREAMING Bérlet II. " ["ogg_img"]=> string(55) "1679995073_mikro_gazdasagi_II_streaming_berlet_tsu2.jpg" ["ogg_description"]=> string(77) "Bojár Gábor, Kulcsár Tibor, Mérő László, Pogátsa Zoltán előadásai!" } [12]=> array(17) { ["id"]=> string(2) "19" ["name"]=> string(36) "Összes előadásunk egy Bérlettel!" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(14) "osszes-eloadas" ["price"]=> string(5) "95000" ["gross_price"]=> string(5) "95000" ["body"]=> string(1595) "
Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

A bérletben az összes streaming előadásunk szerepel.

Előadók:
- Pszichológia témában: Mérő László, Unoka Zsolt, Szendi Gábor,
- Gazdasági témában: Gerendai Károly, Kürti Sándor, Bojár Gábor, Lang András, Pogátsa Zoltán, Mihályi Péter, +Bogdán László, Nyáry Krisztián
- Klíma témában: Ürge-Vorsatz Diána, Bojár Iván Gábor, Gönczi Péter
" ["img"]=> string(42) "1639243435_ÖSSZES STREAMING ELŐADÁS.jpg" ["sub_title"]=> string(11) "Fulllll :)" ["max_available_day"]=> string(3) "364" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(3) "125" ["body_short"]=> string(1071) "
Összes előadásunk egy bérlettel!
Az előadások EGY ÉVIG elérhetőek!

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/
" ["ogg_title"]=> string(43) "Tudományos Stand Up - összes előadásunk" ["ogg_img"]=> string(33) "1639242870_osszes_eloadas_tsu.jpg" ["ogg_description"]=> string(53) "Vásárold meg egy bérlettel összes előadásunkat!" } [13]=> array(17) { ["id"]=> string(1) "6" ["name"]=> string(21) "Pszichológia Bérlet" ["active"]=> string(1) "1" ["main_menu"]=> string(1) "1" ["url"]=> string(19) "pszichologia-berlet" ["price"]=> string(5) "18500" ["gross_price"]=> string(5) "18500" ["body"]=> string(154) "
Nincs olyan ember, akit ne érdekelne a pszichológia :)

Tekints bele a bérlet előadásaiba!
" ["img"]=> string(52) "1641296933_pszichologia_web_streaming_berlet_tsu.jpg" ["sub_title"]=> string(43) "Szendi Gábor, Mérő László, Unoka Zsolt" ["max_available_day"]=> string(2) "91" ["max_available_date"]=> NULL ["priority"]=> string(2) "-9" ["body_short"]=> string(2404) "
A PSZICHOLÓGIA BÉRLETBEN lévő streaming előadások:

- MÉRŐ LÁSZLÓ: A válság dinamikája

- MÉRŐ LÁSZLÓ: A változás varázsigéi

- UNOKA ZSOLT: Borderline?

- UNOKA ZSOLT: Önfeláldozó vagy önalávető?

- SZENDI GÁBOR: Félreértett önértékelés

Vásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!

További információk az AJÁNDÉKVÁSÁRLÁS MENETÉRŐL - KATTINTS!
AJÁNDÉKBA KAPTAD? - KATTINTS! /egy kódot kaptál, amivel azt az előadást nézheted, amelyet neked választottak/
AJÁNDÉKKÁRTYÁT KAPTÁL? - KATTINTS! /ajándékkártyát kaptál, ahol te adod meg mely előadást szeretnéd nézni/

AZ ELŐADÁSOK EGY HÓNAPIG VISSZANÉZHETŐEK és SZÉP KÁRTYÁVAL is elérhetőek!
BÉRLETTEL az előadások elérhetősége a vásárlástól - vagy a kód aktiválásától - számítva 90 nap.

LIVE előadások előtt 3 órával egy emlékeztető e-mailt küldünk.
" ["ogg_title"]=> string(33) "Pszichológiai STREAMING bérlet " ["ogg_img"]=> string(50) "1646671745_pszichologiai_streaming_berlet_tsu7.jpg" ["ogg_description"]=> string(0) "" } } }
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.
1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1980-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa (C.Sc.) fokozatot.
1974-1984-ig a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással – alakfelismerő algoritmusokkal – foglalkozott , majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.
1980-tól különböző kurzusokat tart több mint 12 hazai és külföldi egyetemen.
1984-2004 között az ELTE egyetemi docense. Kurzusai: Gazdaságpszichológia, Játékelmélet, Logika és intuíció, Emberi gondolkodás, Mesterséges intelligencia, Gondolkodási stratégiák, Módszertan, Matematikai statisztika I-II-III, Pszichometria, Pszichológia I-II tanárszakosoknak. Kutatásokat végzett a gazdaságpszichológiai, gondolkodási és döntési folyamatok, játékelmélet, memetika, pszichofizika, transzlogika témaköreiben.
1987-2003-ig Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő RT-nél és elődeinél – Androsoft RT, Novotrade Interactive KFT, Intellrobot KFT – alapítótárs, ügyvezető igazgató, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek.. Főbb projectek: 12 videójáték fejlesztése amerikai cégek számára, mobiltelefonos játékok a Nokia, AT&T, Walt Disney Inc. számára, a Rubik’s Games c. játék CD kifejlesztése – Rubik Ernővel együttműködve.
2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban.
2003-tól üzleti coaching és tanácsadói tevékenység vállalati felső vezetőknek.
2003-tól Darwin’s Marketing Evolution alapítótársa, szenior tanácsadója – memetikai marketingkutatás és tanácsadás (SAP, K&H, Posta, T-Mobil, MOL, OTP, L’Oréal, MVM, EPA Média, Abbott, E.ON, összesen több, mint 40 project).
2005-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára.
2007-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára.
Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. Előadásai rendkívül népszerűek.
Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.
Vissza az előadókhozVásárold ajándékba ELŐADÁSUNKAT, BÉRLETÜNKET! AJÁNDÉKOZZ ONLINE!